Kardos Csongor : Hozzád

Lassan és hangtalanul
körém folyik és bekebelez,
megfekszem gyomrát és
hányadékában fuldoklom zihálva;
futni, menekülni akarnék tehozzád,
de minden sötét, fojtó, levegőtlen és nyálkás;
lerogyva földre, remegve, kúszva,
lábak nélkül is elérek hozzád!
éhségtől ordító farkasok dúlják fel bennem
a magányt;
bevallva-bevallatlanul kiszolgáltatott vagyok,
és magam alá vizelek,
mint szorongó gyerekek
és megtört, magatehetetlen öregek.
Felbuggyanó neved bennem a vágyakozás.
És nem tudom hogyan, miért,
miből, meddig még,
de újra meg újra megpendül
mélyen, belül, valahol a remény:
egyszer még kezedbe felejtkezik arcom.