idézetek még ma estére...:)

Nem véletlenül születtünk erre az életre, nem egy értelmetlen színdarab szerepeit alakítjuk. Életünknek, sorsunknak célja van, és a jelek arra mutatnak, hogy egy titokzatos erő, valamiféle gondviselés abba az irányba terelget bennünket.

Magadon kívül senki másra nem számíthatsz. Tudod, ez szomorú, de igaz, és mihamarább tudod, annál jobb.

Ha két embernek együtt kell lennie, végül úgyis egymásra találnak.

- A gyűlölet nélküli harc olyan, mint egy sas szárnyak nélkül.
- Talán nem tudod, ezért elmondom. Egy harcos csak akkor forgatja a kardját, ha kötelessége. Ha gyűlöletből teszi, az csupán mocskos erőszak, nem csatának hívjuk.

Ha valaki rosszabbnak tartja magát a többi embernél, az az egyik legelvetemültebb kevélység - mert a lehető legpusztítóbb módja a másoktól való különbözésnek.

Talán csak álmodlak. Talán te álmodsz engem; talán csak egymás álmaiban létezünk, és reggelente, amikor felébredünk, elfelejtjük egymást.

A Béke Útja olyan, mint egy folyó, és mert nem áll ellen semminek, már azelőtt győz, mielőtt belekezdene bármibe. A béke művészete legyőzhetetlen, hiszen nem harcol semmivel, csak önmagával. Győzd le önmagad és legyőzöd a világot.

A tévedés is fontos. A csalódás is fontos. A kiábrándulás is. A találkozás is fontos, de az elválás is. Fontos a boldogság és a boldogtalanság. A közöny és a szenvedély is fontos. Az árulás is és a bűnbánat is. Fontos az egyedüllét gyötrelme és a kapcsolatok elviselhetetlensége. Az elhagyás és a visszatérés. Fontos a hűség és, sajnos, a hűtlenség is kihagyhatatlanul fontos. Mindent meg kell tapasztalnunk, rosszat és jót. Mindent át kell élnünk. Csak akkor lehetünk valóban egymáséi, ha már minden álruhát, gátlást, önzést, félelmet, csalódást, szenvedélyt, hazugságot levetettünk magunkról.

Nem vagyok gyerek, akinek mindenféleképpen győznie kell. (...) Ne hagyd, hogy úgy győzzek, hogy nem érdemlem meg, és nem érzem azt az örömet, hogy én vagyok a jobb.

Csak két dolog tudja felfedni az élet nagy titkait: a szenvedés és a szerelem.

Rádöbbentem, sokkal nehezebb úgy szeretni valakit, ha együtt vagy vele, mint ha nem.

Itt éltünk, mondom magamban, és boldogok voltunk. Ez a hely a miénk volt, ha rövid ideig is. Ha csak két éjszakát töltöttünk is a fedele alatt, valami itt maradt belőlünk. Semmi, ami kézzelfogható, nem egy hajtű az öltözőasztalon, sem egy aszpirines fiola vagy egy zsebkendő a párna alatt, de valami meghatározhatatlan, életünknek egy pillanata, egy gondolat, egy hangulat. Ez a ház a falaival oltalmazóan fogott körül minket. Szerettük egymást ezek között a falak között. Mindez tegnap volt. Ma pedig továbbmegyünk, mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal különbözünk tegnapi önmagunktól, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik tegnap voltunk.