Paulo Coelho

Igen, nagyon szeretlek, senki mást nem szerettem így, és éppen ezért megyek el, mert ha maradok, az álom valósággá változik, és akkor majd birtokolni akarlak, azt akarom, hogy az enyém legyen az életed... De nem, nem akarom, hogy a mi szerelmünk is rabszolgasággá változzon. Jobb, ha megmarad álomnak. 

Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak.

Mindig emlékezni fogok rá, hogy a szerelem a szabadság. Ez az a lecke, amelyet oly sok év után végre megtanultam. Ez az a lecke, amely száműzött, és ez az a lecke, amely most megszabadít.

Nem a nehézségektől félt: attól ijedt meg, hogy választania kell egy utat. És ha egy utat ki kell választani, akkor a többit ott kell hagyni. Előtte pedig még ott állt az egész élet, és mindig arra gondolt, hogy később talán megbánná mindazt, amit most csinálni szeretne. "Nem merem elkötelezni magam, mert félek, hogy rosszul döntök" - gondolta. Minden lehetséges úton végig akart menni, de épp ezért végül egyiken se ment végig.

Soha nem leszel az enyém, és ezért mindig az enyém leszel. Te voltál a remény magányos napjaimban, a kín a kétség óráiban és a hittel teli pillanataimban. Mert tudtam, hogy egyszer eljön a Másik Felem. (...) Csak azért léteztem tovább, mert biztos voltam a létezésedben.

A látható és a láthatatlan közötti hidat úgy a legkönnyebb lerombolni, ha megpróbáljuk megmagyarázni az érzelmeket.

A női ösztöne súgta, (...) ha két férfi ugyanabba a nőbe szerelmes, jobb, ha gyűlölik egymást, mint ha barátok. Mert az utóbbi esetben mindkettőt elveszíti.

Nemcsak osztódunk, hanem újra meg újra össze is találkozunk. És ezt a találkozást hívják Szerelemnek. Mert amikor egy lélek kettéosztódik, mindig egy női és egy férfi lélek lesz belőle.

Sok szerelme volt, mindegyikről azt hitte, hogy szereti, de mindig eljött az a pillanat, amikor a szerelem egyik percről a másikra elmúlt. Az összes dolog közül, amit ismert, a szerelem volt a legbonyolultabb. Most éppen egy nála idősebb fiúba volt szerelmes. (...) Újra hitt a szerelemben, az érzelmeire hagyatkozott, de annyi csalódás érte, hogy már semmiben sem volt biztos. Ennek ellenére még mindig ezt tartotta élete nagy kincsének.

Rengeteg kártyalap..., de ugyanannak a paklinak a részei. Ahhoz, hogy megértsük az üzenetüket, mindegyikre szükségünk van, mindegyik egyformán fontos. Ilyen a lélek is. Az emberek mind összefüggnek egymással, akárcsak a kártyapakli lapjai.


Azt tanulmányozzuk, amit látunk, de amit látunk, az nem mindig az, ami valóban létezik.

"Mindent föladok, amibe belekezdek" - gondolta némi keserűséggel. Talán nemsokára az élet is észreveszi ezt, és nem ad neki több lehetőséget. Vagy talán, ha mindig rögtön az elején föladja, elfogynak az utak anélkül, hogy egy lépést is tett volna.

Nem érti, miért töltik sokan az egész életüket azzal, hogy szétzúzzák az utakat, amelyeken nem akarnak végigmenni, ahelyett, hogy azon az egyetlen úton járnának, amely elvezeti őket 
 valahova.

Ráeszmélt, hogy nagy különbség van veszély és félelem között. "Aki a Magasságos rejtekében lakik..." - így kezdődött a zsoltár. (...) Egy darabig mondogatta, megállás nélkül, és félelme ellenére nyugodtabb lett. Abban a pillanatban nem volt választása: vagy hisz Istenben és az Őrangyalában, vagy kétségbe esik.

Sokszor előfordult már, hogy ha valakivel szemben meggondolatlanul cselekedtem, másoktól is eltávolodtam, akiket pedig szerettem.

Amikor elindulunk az úton, mindig van egy többé-kevésbé határozott célunk, amit általában el akarunk érni. (...) Megtanulni egy dolgot azt jelenti, hogy kapcsolatba lépünk egy olyan világgal, amiről a leghalványabb fogalmunk sincs. A tanuláshoz alázatosnak kell lenni.

A déjá vu (...) több, mint egy hamar feledhető ráeszmélés, hiszen soha nem figyelünk fel olyasmire, aminek nincs értelme. Megmutatja nekünk, hogy az idő nem múlik. Voltaképpen egy ugrás valahova, ahol már valóban jártunk, és ami most ismétlődik.

Nem kell feltétlenül fölmászni a hegyre, hogy megállapítsuk, milyen magas.

Mindegyikünk arról álmodozik, mi minden történhet, és meg vagyok róla győződve, hogy senki nem azon tűnődik, amit maga mögött hagyott, hanem azon, amit ezután talál.

Egy férfi, akinek pénzre volt szüksége, megkéri a gazdáját, hogy segítsen neki. A gazda próbára teszi: ha az egész éjszakát a hegyekben tölti, nagy jutalmat kap. (...) Megkérdezi legjobb barátját, Aydit, nem őrültség-e belemenni egy ilyen fogadásba.
- Segítek neked. Holnap, amikor fönt leszel a hegyen, nézz előre. Én ott leszek a szomszéd hegy tetején, az egész éjszakát ott töltöm egy neked gyújtott máglyával. Te csak nézd a tüzet, gondolj a barátságunkra, és ez majd melegen tart. Sikerülni fog, meglásd, utána pedig majd én kérek valamit cserébe.
Ali kiállta a próbát, elvette a pénzt és elment a barátjához.
- Azt mondtad, fizetséget kérsz...
- Igen, de nem pénzt. Ígérd meg, hogy ha egyszer az én életemben is átsuhan a hideg szél, meggyújtod nekem a barátság tüzét.

Te most utazol, de ugyanakkor ki sem tetted a lábad otthonról. Amíg együtt vagyunk, ez így marad, hiszen van melletted valaki, akit ismersz, és ez azt a hamis illúziót kelti benned, hogy minden ismerős. Úgyhogy ideje, hogy egyedül menj tovább. (...) Nincs két egyforma levél egy százezer fából álló erdőben. Talán két egyforma utazás sincsen.

Napról napra nagyobb gyengédséggel viseltetek irántad. Csodálom a könnyedséget, amivel váltogatod magadban a nőt és a kislányt. Olyan vagy, mint a vonó, amely könnyedén siklik a hegedű húrjain, és isteni dallamot csihol ki belőlük.

A "hol voltál" több, mint egy egyszerű kérdés.


Soha nem tudhatjuk mit tartogat számunkra az élet, és jó, ha tudjuk, merre van a vészkijárat.

szerelem

Kisgyerekek gondolatai a szeretetről:

- A szerelem az, amikor ketten elmennek ebédelni, az egyik odaadja a másiknak a sültkrumpliját, és nem kér cserébe semmit.

- A szerelem az, amikor anyu készít apunak kávét, és beleszürcsöl, hogy megnézze, jóízű-e.

- A szerelem az, amikor azt mondod egy fiúnak, hogy tetszik az inge, és aztán azt hordja minden nap.

- A szerelemtől még akkor is mosolyog az ember, ha fáradt.

- A szerelem az, amikor két öreg ember még annak ellenére is együtt van, hogy már mindent tudnak egymásról.

- A szerelem az, amikor anyu apunak adja a legnagyobb csirkecombot.

- Az a szeretet, amikor a nővérem nekem adja az összes ruhát, amit kinőtt, és el kell mennie, hogy újakat vegyen.

- A szeretet az, amikor a kutyám össze-vissza nyalogat, pedig egész napra magára hagytam.

- Hagyom, hogy a nővérem állandóan szorongasson engem, mert anyu azt mondta, hogy csak azért csinálja, mert szeret. Ezért a kisöcsémet én is mindig megszorongatom.